2012.10.22.
09:50

Írta: diijo

john coffey

Igazán belefáradtam a fájdalomba, amit hallok és érzek, főnök. Belefáradtam, hogy mindig járjam az utat, olyan egyedül, mint vörösbegy az esőben. Sose volt egyetlen cimborám, aki jött volna és megmondta volna, merről merre megyünk, és hogy miért.
Belefáradtam, hogy az emberek rosszak egymáshoz.
Mintha üvegszilánkok lennének a fejemben. Belefáradtam az alkalmakba, amikor segíteni akartam és nem tudtam. Belefáradtam, hogy a sötétben botorkáljak. Főképp a fájdalomba fáradtam bele. Túl sok ez. Ha végét tudnám vetni, akkor megtenném. De nem tudom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mdijja.blog.hu/api/trackback/id/tr746181517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása