Vélemény nyilvánítás a könnyről, a sírásról és az önsajnáltatásról.

Több fajtával is találkozhattunk már életünk során. Kezdjük pár egyszerűvel.

- Fúj a szél, hideg van, bekönnyezik a szemünk.
- Beleszáll egy muslinca, szúnyog, por, légyszar, elefántköröm, stb.
- Kísérletet tettünk kiszúrni a szemüneket valamiféle tárgyal, szemzeruza, töltőtoll, kanál, kerekasztalsarka, kisbalta, stb.
- Valami vegyszer kerül a fejünkből kinézőkénkbe, tusfürdő, sampon (mentolos hedensoldersz rulez.) domesztosz, limonádé, sósav, stb.

Csak hogy néhányat említsek, az élet tartogat még nekünk extrém helyzeteket. Természetes reakció ezen esetek beállásánal, hogy szemünk védekezik a könnynek nevezett sós lötyivel, ami nagyjából kiöblögeti az elefánttalpakat és a rózsaszín csillagokat szemünkből, és tádámm, mi újra látunk és az élet nem állt meg. Érzelmileg semmiféle sokk nem ért minket, hacsak nem biciklizés közbe ment bele a pálinkakörülszédelgő muslinca a szemünkbe és/vagy orrunkba és ütött el minket egy traktor.

Milyen sok szinoníma van a sírásra.

Pityereg, sírdogál, rücsköl, bőg, óbégat, oázik, zokog, könnyezik, eltört a mécses, hisztizik, stb.

De mi is a sírás?

"A pszichológusok azt hangsúlyozzák, hogy a sírás a lelki feszültségek természetes levezető szelepe, amelyet nem szabad visszafojtani.

A sírás, valamire való reakció, jobban mondva válasz. Olyan válasz, ami az egész embert igénybe veszi. Amikor sírunk, vagy nevetünk, az egész test rázkódik, az arcvonások megváltoznak, artikulátlan hangokat hallatunk. Amíg az ember nevet, vagy zokog addig nem tud beszélni, sőt semmiféle manuális vagy szellemi feladatot sem tud párhuzamosan elvégezni. A nevetésben, sírásban elválaszthatatlan a test, a szellem és a lélek, kitörését pedig nem tudjuk akaratlagosan megakadályozni.

Sem a sírásnak, sem a nevetésnek nincs specifikus funkciója. Bár mindkettő velünk született, egyik sem specializált, ahogy nem az élet fenntartásának szükséges feltétele sem."

Milyen sok féle képpen lehet megereszteni könnycsatornáinak. Néha van rá ok. De sokszor nincs. Igazából bármi kiválthatja, ha lelki állapotunk éppenséggel instabil, melyet okozhat:

Egy szerettünk elvesztése aki nagyon fontos volt számunkra. Ami háromféleképpen történhet, a tudomány, helyett Dia mai állása szerint, de vannak még biztos egyéni esetek:

Utolsó kettő hasonló.

De attól is sírhatunk, ha megtudjuk, hogy egy közeli hozzánktartozó valaki súlyos beteg.

Családi problémák.

Munkahelyi vagy iskolai problémák.

Magány.

No, ilyenektől lelkünk világa kicsit. Ömm. Meginoghat. Az egyén függő, hogy ki mennyire esik kétségbe.

Miután megvan az ok hogy szomorúak, búvalbaszottak, rossz kedvűek, depressziósak legyünk, vagy épp emozásra vetemedjünk, akkor történik az, hogy elsírjuk magunkat egy könyvön, filmen (ezeknél nem muszáj alapból rossz kedvel nekifutni, elég, ha beleéljük magunkat) vagy mondaton, amit valaki a fejünkhöz vágott és éppenséggel szarul esik, vagy a tudat, hogy nem tanultunk semmit fizikára, elénk tolják a témazárót és fingunk sincs, hogy most mi lesz és megbukunk, vagy csak elrepül az orrunk előtt egy méhecske és rázendítünk.

Sírhatunk akkor is, ha eszünkbe jut egy régi szép emlék.
Sírhatunk akkor is, ha a helyes tűzoltóbácsi lehozza a rémült macskánkat a fa tetejéről.
Sírhatunk bánatunkba vagy kétségbeesésünkbe.
Sírhatunk örömünkbe, ami valljuk be, kevés embernél fordul elő nagyobb százalékba, mint az, hogy leül és sír mert szomorú.

R-go bármikor sírhatunk.

Vannak, akik természetesnek veszik.
Vannak, akik szánalmasnak tartják.
Vannak, akik a gyengeség jelének gondolják és sutyiba ciccegnek.
Vannak, akik kinevetik azt, aki sír.
Vannak, akik megvígasztalják azt, aki sír.
Vannak, akik nem törődnek azzal, aki sír.
És vannak, akiknek semmi baja nincs vele.

Hogy mindezzel mire akarok kilyukadni? Éppenséggel semmire. Semmi baj nincs azzal, ha valaki sír. De az én véleményem a következő: n e m . k e l l . m i n d e n . s z a r é r -t elbőgni magunkat, akármennyire is béna az életünk éppen abba a percben. Ugyanis. Ha azt akarjuk, hogy törődjenek velünk, azt nem tudjuk ilyen módon elérni. Illetve eltudjuk, de max sajnálatot kaphatunk. És elmondaná nekem valaki, hogy az miért jó neki, ha sajnálják?

A könny értékes dolog. Sok pofont kell ugyan kapnunk az élettől ahhoz, (ki lehet kerülni, de egyszer úgy is mindenki kap párat, a mennyisége egyénenként változó) mire rájövünk, miért és kiért érdemes sírni, és min kell villámgyorsan továbblépni. Ugyanis. Ha neki állunk sírni, mert eltörtünk egy poharat, vagy össze kell porszívózni a szobánkba és szellőztetni se ártana, vagy akármiért, attól nem leszünk aranyos kis cukigolyók. Ezzel egy idő után elriaszthatjuk az embereket, mert megunják.

Ha, nagyon 'érzékeny a lelkünk', és mindennap képesek vagyunk sírni, akkor ilyenkor egy valamit tehetünk: oké, sírjunk, isten áldjon minket. DE. Ne híreszteljük. Ezen semmi büszkélkedni való nincs. Semmi. Ettől nem fognak sajnálni az emberek. Illetve fognak, de max lesajnálni, hogy úristen. Ettől nem lesz jobb még nekünk se. Nem nyugszunk meg. Csak dicsekedhetünk vele, hogy jaj de puding vagyok és még büszke is vagyok rá, hogy egy gyenge a jellemem, szar az életem és még csak nem is teszek elle semmit mert szenvedni jobb és szeretem ha vígasztalnak és mások vállát eláztathatom plussz még árvizet is okozok.

Vannak, akik már DIREKT rossz kedvet csinálnak maguknak. És elkezdenek "emozni" Csak hogy sajnálja valaki őket. Mümümümü. 'Szegény ÉÉÉN.' Ez egy undorító, kétségbeesett és önző dolog. Mert ilyenkor végülis viszket a feltűnése. Ha valaki valóban sír mert tényleg van rá oka, az eltitkolja. Ennyi.

Tehát: ha gyengék vagyunk, akkor azok vagyunk és kész, de legalább tegyünk kísérletet arra, hogy erősnek látszódjunk. Mert ha látják rajtunk, hogy gyengék vagyunk, mégjobban megfognak máskor ríkatni. De vannak, akik ezt élvezik. Azokkal nem tudok mit kezdeni. :D

12 éves korig a fiúk és a lányuk ugyanannyit sírnak kb. De aztán közbeszólnak a hormonok ééés az lesz, hogy a nők többet sírnak, mint a pasik.

Vagyis. Önsajnáltatás: néha lehet, mert végülis jól esik, ha törődnek velünk, de túlzásba ne vigyük, mert önmagunkat alázzuk 3 méter mélyre.

Sírás megnyugtat. Igen. Utána mindig jobb. De az arcunkat kimarja a só és kurvára fáj, a szemünk bedagad, ha van rajtunk smink, az meg lefolyik.

Úgyhogy egy biztos: a bőgéstől szépek nem leszünk. Ez fix.

Ha sokat sír valaki, akkor öregkorába a szájánál a ráncok lefelé görbülnek és egy morcos öregasszony vagy vénember képét kölcsönzi, kiktől minden gyerek retteg.

Ha viszont életünkben sokat nevetünk. Akkor azok a ráncok egy oylan arcot csinálnak nekünk, amire öröm ránézni és még barátságos is lehet a tekintetünk.

Végülis az emberek többet nevetnek, mint sírnak.

Menő se leszel, ha nekiállsz hisztérikázni vagy depizni. Sőt. De azt elérhetjük, hogy barátnőnk ilyen WTF. fejszerkezetet vágjon. -> :D

A sírásra és agyalásra elfecsérelt időt tölthetjük hasznosabban is. Ültessetek fát. XD

Továbbá a hisztis gyerek...

...és a hisztis picsa...

...effektus sem kell bemutatnom, biztos mindenki találkozott már vele. Mindkettő egy kutya: figyelem felhívás. Jobb esetben a kisgyerek kinövi, ha a dacckorszaknak vége, és a környezete megérteti vele, hogy semmit nem ér el a hisztivel. Szépen kérni. A történet ennyi. Hisztis picsa. Ööö. Szerintem ismerjük a fajtáját. A legrosszabb benne, ha nem veszi magát észre. A hisztis pasikról meg már ne is beszéljünk.

Visszakanyarodva, a legfontosabb: ha van egy probléma, akkor nem leállni picsogni. Egyszerűen MEGOLDÁST KELL KERESNI. Akkor is, ha úgy tűnik hogy nincs. És azért tűnik úgy, mert még nem találtuk meg. És azért nem találtuk meg, mert még mindig picsogunk és nem álltunk neki keresni. Ha nem keressük, annak egyedül mi vagyunk az akadálya. Ezt az akadályt pedig l e . k e l l . k ü z d e n i .

Úgyhogy. Jól gondoljuk meg, hogy ÉRDEMES-E sírni az adott problematika miatt. Mindenkinek a maga baja a legnagyobb. Ezért ne várjunk el másoktól mindig és folyamatos megértést.

Hogy én hogy vagyok ezzel a folyadék kibocsájtással?
Már régen sírtam. Nagyon régen, olyan isteneset. :D
De nem is hiányzik. Majd ha lesz rá okom. Kiskoromba se voltam az a sírós gyerek. Elestem. Felkeltem. Az élet ment tovább. Mennyi időt pazaroltam volna el, ha ne állok bőgni akár ezért, vagy mert nem vettek nekem nyalókát. Ugyanmár.
Mamám halála, ami több mint egy éve következett be. Hümm. Nem is tudom. Talán már fel voltam rá készülve. Ezért meg se lepődtem. Azt hiszem. Volt egy este, amikor nagyon folytak a könnyek, de nem esett jól, úgyhogy abba is hagytam gyorsan. Egyáltalán nem nyugtatott meg.
Még a nagynak hitt ő se volt képes meghatni, aki itt hagyott engem a picsába és azóta is le vagyok szarva, de ez kölcsönös. Nem mondom, hogy jól esik, - mert nem vagyok érzelmifakír, csak lelkiterrorista. - De annyira nem, hogy nekiálljak egy ilyen miatt depizni. Így járt. Így jártam.

Mindezt nem azért mondom, mert hogy én lennék a nagy kemény jani, és hú de ügyes vagyok, hogy sikerült csinálnom magamnak ilyen téren egy keményhidegkő szívet. Nem. Néha jól esne. De nem megy. :D Sajnálom. Az én dolgom.

Bár az egész mindenkinek a saját dolga. Egyéni szoc.problém, amibe nem szólhat bele senki. DE túlzásokba még mindig ne essünk. Mert az kihathat embertársaink közérzetére vagy ellenszenvére.

Én azt a típust képviselem, aki addig raktározza, míg egyszer betelik a pohár, és akkor jaj lesz mindenkinek. Vulkán effektus. Ez sem jó. De fent említett verziók sem. Találja meg mindenki az aranyközéputat, ami még egészséges.

Alapból mindenkibe a boldogságra való törekvés van kódolva. De sokszort erről megfeledkezünk és egyszerűbb szomorúnak lenni mert nem tudunk továbblépni. Illetve tovább tudunk. De ennek az ideje is személytől függ. Van, aki hipphopp, van, aki kevésbé hipphopp, van, aki éveken át cipeli.

Nem is azt mondom, hogy játszuk meg magunkat mások előtt. De azért vannak dolgok, elég sok dolog, ami nem tartozik a többiekre.

Éppezért. Büszkeségünk és tartásunk, az mindenféle körülmények között legyen és próbáljuk meg nem elveszíteni. Nehéz. De akkor is legyen! Egy nőnek főleg. A pasikban alapból van. Már amelyikben.

Döntse el mindenki, hogy mi a jó neki.

Mert saját sorsunk kovácsi egyedül mi vagyunk. Néha bepofátlankodik pár fő, akin még múlunk, de ez ne zavarjon minket. :D

És csak vidáman. Mert az élet tulajdonképpen egyszerű. Csak mi ragaszkodunk hozzá, hogy bonyolult legyen.

Gudlákk.

~~~

Könny: Szememből indul, szívemből ered, arcomon csorog és lelkemre csepeg.

Nem érdemes sírni, az igazi könny ritka,
Mosollyal szenvedni, ez az élet titka.

Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek.

Aki sosem sírt az sosem szeretett, mert a könny. És a szeretet egy napon született!

A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.

A könny a megfagyott élet olvadása.

Akármennyire is sír az ember, a végén úgyis csak kifújja az orrát.

Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni.

;)

No woman, no cry.