Csőőváz.

Gondolkodtam. Mi lenne, ha újra blogoznék? Persze így se sűrűn szoktam tanulni, és ez is elvenné még azt a kevés időm is, de hát miért ne? :D Ahogy olvasom vissza a 11-13 éves koromba írt dolgaim. Hát khümm. Gáz. Tulajdonképpen semmi újat nem nyújtottam a blogommal a világnak, még csak a mindennapjaimat se írtam le normálisan. :D Csak épp azt, amit abban a pillanatban éreztem vagy gondoltam, azt sem épp kultúráltan. Más szóval, sokat fejlődtem. XD De nem akarok olyannak tűnni, aki lenézi a fiatalabbik énjét, és nem akarok nagyképű hegyibeszédeket se tartani az élet értelméről, mert még mindig nem vagyok olyan, meg hát minek. :D - És most se vagyok épp olyan hű de sokmindent megélt, vén trottyli. :D - Bár lehet, ha majd ezt a bejegyzést olvasom vissza 2 év múlva, ugyan ezt fogom mondani. :D De hát na.

De régen újdonság volt az egész net, és mindannyiunknak, illetve azon ált.iskolai barátnőimnek és nekem, akiknek csak az volt a fontos, hogy minnél több "komija" legyen. :D Ezt fel is túrbóztuk egy időbe. :'D Elvoltunk más szóval. Idétlen képek, alattuk értelmetlen bejegyzések tömkelege, és még idiótább kommentek. :D De hát ilyennek is kellett, hogy legyen, és nem bánom, biztos hozzájárult a fejlődésünkhöz. :P Tök jó kis vidámak voltunk. :D Most is, nyugi. :D Azóta persze az ő blogjuk is átvette a "nagyobbak" írás stílusát, ritkán frissítenek, akkor is vagy hétvégi képekkel, vagy ha éppen nyomi a hangulatuk, idézetekkel, és a másik blogjáról csórt művészi képekkel, vagy aki kreatívabb, a deviantARTon nézelődik, külföldiek által feltőltött jó kis képek után. :D Na ennyit régi szeleburdi nevetős életünkről. :D Azóta amúgy nem sok mindenkiről tudok, hogy mi az aktuális öröme/bánata, mert ugye új sulik meg minden. :D

Ich bin krank. 3 év óta. Először. Taknyosan és lázasan és torokfájósan. :D És még a gyomrom is ég a sok Strepsilstől. XDDD

Ömm. Képen. Nyári süncsaládunk. :D Azóta eltűntek a kis sünik, remélem megtalálták az anyjukat.